advent

Ma meggyújtottuk a negyedik gyertyát. Van, aki igaziból, én csak lélekben, mert mióta gyerekeink vannak (főleg mióta a két kisebb van), nem tudnék mondani egy helyet a lakásban, ahol teljesen biztonságban lehetne egy koszorú. De nem erről akartam most írni.

Néhány nap, és itt a karácsony. Olyan sok mindent jelent. Persze, Krisztus születését, a családi együttléteket, sokaknak ez tényleg az évi egy alkalom, amikor együtt vannak. De vannak még itt ilyen jelentéktelen jelentések.

Számomra a karácsony a szüleim konyhája. A nagyanyám krumplisalátája. A zselés szaloncukor ízébe vegyülő fenyőillat. A pontypatkó. A befagyott tó. Késői séta után lefagyott ujjak morzsolgatása az éjféli misén. Anyám arca, amikor apám a legjobb konyhakésével készül befaragni a fát a tartóba.

És a karácsony a saját alakuló hagyományaink. Az ingbe öltöztetett gyerekeim. Teljes csomagtartónyi ajándékhalom. Egy pici befelé fordulás. Szándékosan lenémítva hagyott telefon. Egész nap pizsama. És a vágy nagyanyám krumplisalátája, a pontypatkó, a szüleim konyhája, a zselés szaloncukor, a befagyott tó, a nagy pelyhekben hulló hó után. Sokáig zavart, hogy képtelen vagyok igazán megélni az ünnepet. Csak a fáradtság, a rohanás, a kapkodás, a zsörtölődés, hisztik, túl meleg, túl sós, túl kevés, túl sok.

De idén megvilágosodtam. Tényleg kicsit kevésbé ünnep nekem ez, mint szeretném. De cserébe a karácsonyt megelőző hetek nekem az igazi változást hozzák. Az ajándékok keresése, a dalok, a gyönyörűen kivilágított városok és házikók, a saját nappalink fényekben úszva, csendbe burkolózva, mind melengetik a lelkemet, leoldanak kicsit a hálózatról. És talán ezért nem bánt annyira, hogy idén kicsit máshogy lesz karácsony.
Mert abba a néhány napba szomorúság fog kúszni, hiányérzet, de az én hosszú ünnepemet nem tudta elrontani ez a mostani megpróbáltatás, én most is a csendes nappaliban ülök a karácsonyi fények alatt, várom, hogy elkészüljön a teám, a kutya a lábamnál fekszik, a családom már ágyban, néma és békés a ház, egy angyal száll felettünk, és a kislány a lelkem mélyén hóért imádkozik.

egy perccel tovább

Az, hogy az embernek felnőtt korában több nagyszülője is él, óriási áldás és szerencse.

Amíg veled vannak, nagyobb, gazdagabb a családod. Nemcsak velük, hanem azokkal a családtagokkal, akiket nem ismerhettél. Amíg ők élnek, életben van a múlt is, a történelem, a családod történelme.

Amíg veled vannak, soha nem nősz fel. Lehetsz bármilyen öntudatos, bármilyen szerencsétlen, bármekkora seggfej. Lehetsz óvónő, pilóta, menedzser, orvos, mérnök… Ha szerencséd van, van még egy vagy több ember a családodban, akinek a szemében örökre a kényeztetnivaló, a tökéletes, a megismételhetetlen leszel. Akin nem kell változtatni, aki úgy van jól, ahogy van, akinek mindent meg lehet bocsátani.

Amíg veled vannak, mindig van benned egy örökös aggódás. Ha ennyi idősen élnek a nagyszüleid, már biztosan nem fiatalok. Minden magasabbra szökő vérnyomás, megbotlás vagy influenza egy szörnyű rettegés. Tudjuk, mi az élet rendje. Tudják ők is. Tudjuk, hogy minden úgy van jól, ahogy van, ahogy lesz.

De kérlek, hadd legyenek itthon velünk karácsonykor. Hadd kérdezzem meg, amit még nem kérdeztem. Hadd mondjam el, amit még nem mondhattam. Hadd hallgassam meg újra azt a történetet, amin már csak a szememet forgatom. Hadd vesszünk össze még néhányszor, és hadd béküljünk ki. Hadd csodálkozzak, és hadd szörnyülködjek. És kérlek, hadd öleljem meg.